Virslis-borsós-szószos tészta
Ez egy véletlen szülte étel, amit Mundi talált ki. Virsli, borsó és tészta volt itthon, ebből talált ki Mundi egy étket🍲.
És már ez az egyik kedvencünk.
A dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy előre elképzelem, csak megtörténnek.
Az én megkérdezésem nélkül, de velem😬😄…
Nem olyan lesz egy dolog, vagy utazás, amilyennek én előtte szeretném, vagy gondolom hogy lesz.
Naná! Mert sem az adott dolgokat, sem a saját reakcióimat nem ismerem előre.
Főleg a második a sarkalatos pont😬😄…
Hogy ha mi lesz, és én arra mit fogok reagálni…
Már megtanultam, hogy az adott dologból kell mindig a legjobbat kihozni.
Vagy ha az nem sikerül, legalább tudjak nevetni rajta, ne vegyem vérkomolyan az életet.
Régen nem így gondoltam.
A valóságot próbáltam görcsösen az akaratomhoz hajlítani, ami persze nagyrészt nem ment és az eredmény az lett, hogy jól felhúztam magam, mert hát persze hogy nem azt kaptam, amit én akartam.
Még egy pizzát se tudtam úgy rendelni, hogy ne rendezzem át (hagyma nélkül, de cserébe brokkolival)…
Aztán elmentem az útra.
Ahol SEMMI DE SEMMI nem úgy alakult, ahogy én akartam…
A Boszitól is többször meg akartam lépni.
De az út nem hagyta és folyton összeterelt vele.
A többedik alkalommal beadtam a derekam, befejeztem a magányos hőst játszani és végre elfogadtam a jelenlétét.
Pontosabban azt, hogy ő TÉNYLEG VELEM akar lenni, szóval inkább önmagamat és végre elkezdtem élvezni a társulásunkat.
Azt hiszem az önbecsülésem (hiánya) akadályozott meg egy csomó mindenben egész életemben.
Kapcsolatokban, élményekben, sikerekben.
Érdekes, hogy ehhez több ezer kilométerre el kellett utaznom.
Hogy elfogadjam önmagam.
Hogy mélyebben belemenjek új ismerettségekbe, barátságokba, közös élményekbe.
Hogy elfogadjam, hogy tényleg szerethető vagyok.
(Az élet soxor megcibált, ennek megfelelően sünösödtem be az évek során.)
Onnantól hogy ezt elfogadtam egy új világ nyílt meg, ahol elfogadhattam a bénaságaimat is és nevetni tudtam magamon, ahol nem kellett küzdenem a kisebbrendűségemmel pl egy csupa német ajkú csapatban, hanem egyenrangú félként tudtam elengedni magam egy vacsoránál és nem szégyelltem a nyelvtani hibáimat, mert tudtam, hogy nem az számít a társaimnak, hanem a mondanivalóm tartalma.
Tudom, mivel több módon is kifejezték a közös utak során, hogy kedvelik a társaságomat.
És ez nagyon jó érzés volt🥰.
És elengedtem a görcsös ragaszkodást a “spirituális út” téveszmémről is.
Mert egyáltalán nem olyan volt, mint a komoly El Caminós könyvekben.
De nekem így sokkal jobb volt.
Olyan IGAZI.
Csodálatos🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰!
Hasmenéses, eltévedéses, de váratlan segítséges, boldogsírós, csúcsrafelérős, szeretettel teli❤️.
A romantikus filmekben sosem vesz wc pumpát a hősnő.
Hát én az a hősnő vagyok, aki igen😄!
Az én írásaim nem mély spirik, hanem valóságosak.
De igazi bennük minden varázslat🥰…
Mert telis-tele volt vele az utam❤️…!!!
Mert végre elfogadtam a kis varázslatokat, amik a nagyhoz vezettek: az elfogadáshoz, a lelkibékéhez.
Amikor nem agyalok túl mindent, csak elfogadom és élvezem a jót és szépet minden “de” nélkül🥰.
Nem mondom, trenírozni kellett rá az agyam, de pár hét alatt eljött a pillanat, amikor egy hegyre felérve tökéletesen elégedett voltam önmagammal.
Majd egy kólával és kicsattanó büszkeséggel ünnepeltem meg a teljesítményemet.
Nem mismásoltam el és kezdtem el máris aggódni a kövi előttem álló nehézségen.
Vagy kínlódtam azon, hogy az út végét nagggyon nem elegánsan, hanem igencsak hisztisen abszolváltam😬😄…
Nem.
Ünnepeltem ahogy kell😇🥤!
Nem vagyok szuperhős és ezt elfogadtam.
Senki nem az.
Nekem se kell annak lennem.
Csak a legjobbat kell adnom magamból.
Nem számít a nemzetiségem, a hátizsákom márkája, vagy a nyelvtudásom szintje, csakis a hozzáállásom az emberekhez.
És ezen tudtam időközben igazítani.
(Igen, kellett…de sikerült🥰☝️.!)
És erre a sok-sok kedves társ tanított meg, akiket az út random adott nekem❤️.
A néha felszínes, néha mély beszélgetések közben.
Ők is elfogadtak engem és én is az ő ragaszkodásukat és ebből hoztuk ki együtt a legjobbat🥰.
Kívánok neked is ilyen társakat bármerre járj🙏❤️.
Velük egész más a világ🥰.
Santanderben az én egyik drágakedves tanítóimmal❤️:
Boszi, Christian és Matthias
