A Kisasszonnyal a kapcsolatunk elején, az az a szobatisztaságra szokatástól mindig nagy körben sétáltunk a környéken és általában egy bizonyos nagy fűzfához érve adott választ ama séta közben elhangzó kérdésemre, hogy: “hol a kaka.? Na hol a kaka Picuri.?”

Ott biztonságosnak ítélve meg a terepet kengurupózba kucorodott a sűrű fűzszoknya alatt és testbeszéddel finoman jelezte, hogy: “nyugi, mindjárt itt.” Ez most így itt leírva lehet furán hangzik, de mindig nagyon boldoggá tett, amit mindenféle eszközzel a tudomására is adtam: volt ováció, simi, dicséret, kapott jutifalatot, majd boldogan indultunk hazafelé🥰🥰.
A világ kerek volt, mert nekem nem otthon kellett utána takarítanom, ő meg a jó teljesítmény tudatában pattogott vidáman vissza a házunk felé🥰🥰.

Azóta eltelt jó pár hónap, már szobatiszta és már nem a fűzfánál kenguruzik, hanem előbb, de mindig elugrunk “A” fűzfához is egy villám látogatásra. Nem tudom, de néha az az érzésem, hogy csak nekem akar kedvezni és azért vezet oda🤔, hogy ÉN boldog legyek…