A mai napról ezt írtam a naplómba:
“A mai etapról nem szeretnék sokat beszélni, annyit csak talán, hogy aki ezt a részt kijelölte a zarándokoknak, az tuti, egy jó nevű inkvizítor családból származik😬… Sok-sok-sok beton, az óceánt ma kb. 2x láttuk, azt is csak ködösen, tehát az sem biztos, hogy az volt. Végig szakadt az eső, ezért leginkább magunk elé néztünk, ahol én pl. sok csigát láttam, meg egy bizonyos mennyiségű beton után fényes nappal is csillagokat😫, annyira fájt megint a talpam.

Egy Gronze-munkatársnak is fogalmazgattam kb. déltől egy reklamációs levelet, amelyben különbözőképpen kérdezem meg tőle, hogy ugyan mi a lófasz szépség volt a mai útban, amit ő a leírásában beígért… Jó, az elején az erdő klassz volt, de aztán kisebb-nagyobb városok nem túl szép aszfaltutcáin kanyarogtunk.

A mélypont egy királykék híd volt, ami - egyenes helyett - valamiért cikcakkban hozott át az autópálya felett, jelképezve a mai reeengeteg TÖK FELESLEGES és ronda utat. (Szerintünk valahogy több pénzt kapott az alvállalkozó, mint amennyiből egy normális híd kijön, de becsületes volt, ezért mindet ráköltötte, ezért lett az ittenieknek egy ilyen csoda fölösleges labirintushídjuk.)

Imreh Anett