Nagy találkozások és búcsúzások
Miről is szól a camino? Néha a nagy találkozásokról. Azokról a rendkívüli ismeretségekről, amelyek az úton születnek, és aztán később is elkísérnek minket. Lelkitárs vagy barát? Igen, még mély kapcsolatok is kialakulhatnak a caminon.
Van, akivel többször is összefutunk a caminon, és van, akivel csak egyszer és utána soha többé. Van olyan találkozás is ahol azzal, akivel megismerkedsz, egy ideig együtt folytatod az utat.
Ilyen volt például Michaela, akivel Anett (a Jó lesz! El camino kicsit másképp című könyv írója), a camino elején futott össze:
„Ahogy kivettem a hátimat a csomagtartóból megszólított az egyik szintén a buszról leszálló hölgy hogy: “Te is magyar vagy?” Meglepődtem. Honnan tudja itt valaki az én nemzetiségemet? A megoldásokat nem kell beküldeni a szerkesztőségbe, a kérdésre a válasz: a mindenhová elhurcibált sapim árult el(…)Szóval egy középkorú nő állt velem szemben, csíkos felsőben, túragatyóban, egy aranyos kis kalappal a fején és egy nagy mosollyal a száján🥰(…) Így találkoztam Michaelával, akivel innen már vidám csevej közepette együtt mentünk a szállásra, ugyanis ő is ugyanoda tartott ahová én.”
Vagy amikor találkozott Judittal (Boszi). Vele később is megmaradt a barátság. Anett így emlékszik:
„Egy szintén nagy hátizsákos, középmagas, alkatilag csinos, lila kockás inges, természetes szőke haját fent kis kontyba csavartan viselő, fiatal nő állt már ott, amikor odaérkeztem (…) Angolul megkérdezte tőlem, hogy lefényképezzen e? Bólintottam, így újabb klassz kompromittáló fényképpel bővült a galériám. Aztán viszonozva a kedvességét, én is lefotóztam őt a telójával. Így találkoztam Juditommal. Valahogy együtt vágtunk neki újra az útnak és pár perc angol nyelvű kínlódás után kiderült, hogy ő svájci, így bepróbálkoztam a némettel, ami már sokkal jobban ment mindkettőnknek. Sokat lendített a beszélgetésünk minőségén a közös nyelv, onnantól lényegébe végig dumáltuk, mindenféléről szót ejtve, az utat. Délutánig jártunk hűs erdőben, forró betonúton és mi csak beszéltünk, beszéltünk mindenféléről, mintha már évek óta ismernénk egymást.”
Vagy a találkozás Yusuffal:
„Együtt bandukoltunk egy árnyas kútig🚰, ahol egy fiatalember a zsákja mellett pihent. Ittunk a friss, hűvös kútvízből és Boszi beszédbe is elegyedett rögtön a fiatalemberrel. Ő is kommunikatív volt. Mármint a Boszi. De Yusuf is. Mert így hívták a fiatalembert. Németül is tudott, így ezen a nyelven dumáltunk. Főleg ők ketten, mert én most beértem azzal, hogy őket hallgattam, csak néha szálltam be a beszélgetésbe (…) Együtt is indultunk már tovább(…)Én mentem középen, a kettőjük átlagsebességével. Valahogy védve éreztem magam kettőjük között…”
Vagy búcsú egy jó baráttól, Jorge-tól:
„ … Az utolsó simításokkal volt már mindenki lent, a bejáratnál elfoglalva, én is már a zsákomat zártam. Felnéztem és ott várt Drága Kutyafüle🥰. Nem sok mindent tudtunk egymásnak mondani, én az ilyenkor szokásos idétlen sírós-nevetős grimaszomat vágtam és próbáltam kimenekülni a búcsúzkodós helyzetből, de ő nem hagyta❤️. Rám nézett a meleg zöldes barna szemeivel, melegen átölelt és még most is a fülemben cseng a hangja, ahogy végtelen szeretettel kimondta a nevem: Ánet... Ennyit. Én nem tudtam megszólalni, csak hagytam magam feloldódni az ölelésében❤️. Én is szorítottam őt. Azt hiszem Jorge most tanított meg szépen búcsúzkodni. Amikor elengedtük egymást mindketten elmorzsoltunk egy könnycseppet...”
Vannak, akik azt mondják, hogy a caminon kötött barátságok, találkozások nem véletlenek. Okkal sodor minket össze, egymás útjába az élet. Ha elfogadjuk, hogy nincsenek véletlenek, akkor valamilyen üzenetet is hordozhat egy találkozás…Ha Te is kíváncsi vagy ezeknek a találkozásoknak a különleges jelentésére, akkor ne habozz elolvasni Imreh Anett: Jó lesz! El camino kicsit másképp című könyvét!
