Lány az ablakban
Ez a címe a legkeblencebb festményemnek❤️.
A madridi nászutunkon Mundival kultúrát is beiktattunk, nemcsak focimeccsen voltunk ám☝️.
Ügyesen elegyítettünk sportot (Real Madrid-Sevilla meccs), történelmet (Segovia, Toledo városlátogatás) és a kultúrát (Reina Sofia, Thyssen Bornemisza, Királyi palota és egyéb múzeumok megtekintése) és persze a madridi kedvenc helyeink felkeresése❤️ (Retiro❤️❤️❤️).
10 napunk volt rá és minden percét kihasználtuk.
Egy este pölö nem tudtunk elaludni, ezért lementünk a közeli Sol térre éjfélkor fagyizni.
Akkor ettem életemben először Häagen Dazst.. télleg fincsi…
Madrid nem egy álmos város, de most inkább arról a lányról szeretnék neked mesélni, akit a Reina Sofia-ban láttam meg.
A múzeum (vagy képtár, vagy nemtommi) 4 emeletén vannak a kiállítások.
Mi felülről, a modern művektől haladtunk lefelé, közben nem keveset árultunk el a hozzá nem értésünkről, a folyamatos viháncolásunkkal.
A modern művek szinte egészével nem tudtunk mit kezdeni, ezért rövid, idétlen ötletelések, nevetgélések közepette, haladósan mentünk el mellettük.
Lejjebb a szürrealizmus sem érintett meg és a kínlódós, szenvedős műveken is gyorsan átléptünk.
Aztán jött Picasso híres Guernica-ja, amiről már hallottam, de akkor még nem tudtam a kép hátterét, csak mint PICASSO műve nézegettem. (Amikor Guernica-ban voltam az Északi úton, akkor néztem utána jobban és értettem meg.)
Jött egy terem, ahol portrék voltak.
Itt ismét elbigyeregtünk Mundival, főleg egy pogácsa arcú grófnő képe előtt. Az volt, hogy megkérdeztem Mundit, hogy ha a festő idealizálva festette le a hölgyet, milyen lehetett szegény élőben🤔..?
Költői kérdésre nincs válasz.
(Vagy ez a Pradoban volt🤔…? Nna mindegy is…)
Éreztem én, hogy nem én vagyok a földkerekség legnagyobb műértője, de nem adtam fel, nézelődtem tovább.
Egyik nagy terem után jött a másik.
Kicsi, nagy és óriási képekkel.
Már éppen kezdtem megszokni a felületességemet, amikor egy egyszerű és számomra is érthető olajfestmény megragadta a figyelmemet..
És fogva tartotta.
Úgy zuhantam bele a képbe, mint valami időutazó.
A lány teljesen elvarázsolt.
Egyszerre kiürült a fejem, csakis őt éreztem.
Meg a tengert mögötte.
Eltűnt a múzeum, az emberek, Mundi és én magam is, csak az a lány volt ott.
Ahogy ott állt és nézett ki, az ablakon.
Egy egyszerű lány.
Kerek csípője, izmos vádlija, átlagos haja, ruhája nem kritizálásra késztetett, hanem csendre.
Nem gondolkodtam, csak elmerültem.
Percekig.
Majd kíváncsian néztem meg, ki festette és döbbentem meg Salvador Dalí nevének olvastán.
Eddig a csorgó órás művét értettem csak meg (szerintem…), a többit sajnos nem nagyon.
Nagyon meglepett, hogy ezt is ő csinálta.
Nem tudom meddig álltam ott, valamikor tovább mentünk, de EZ a kép örökre bevésődött.
Azt hiszem ez a művészet lényege.
Hogy elvarázsoljon, hogy erős érzéseket keltsen.
Azt már az egyén dönti el, hogy jót, vagy rosszat.
Azóta minden telefonomon ez a kép a háttérképem.
Máig eljárunk kiállításokra.
Nem mondom, hogy komolyabbak lettünk, mert azóta is viháncolunk, de már tudom, hogy nem vagyok teljesen menthetetlen.
A Guggenheim-ba is megértettem a: The Matter of Time-t☝️.! Hoppá! Pedig az modern mű☝️☝️☝️☺️!
(Milyen elégedett voltam magammal akkor úristen🤩…)
Büszke vagyok az 5 évvel ezelőtti énemre.
Nem voltam tökéletes, viszont nagyon bátor.
Mert én nem csak az ablakból nézegettem az életet, hanem elindultam a sűrűjébe.
Például a Caminora.
Lehet, hogy ezt EZ a kép (is) hozta ki belőlem………?
Puszi😘,
Anett
