Holnap indulunk🥰!

Addig le kell adnom úgy 12 kilót.
Nem biztos, hogy sikerülni fog, de nagyon igyexem🙌🤣…
Korábban indult a fogyás projekt, még március körül és el is kezdtem a szokásos tonhal diétát, de váratlanul gyógyszereket kellett elkezdenem szedni, aminek a mellékhatása először felgyorsította a fogyást (🤮), de aztán a szervezetem ráállt és onnantól viszont nagy mennyiségben igényelte a mindenféle ételt, amit meg is kapott, így sikerült az alap hízásra MÉGráhíznom😬🤭….

Ez van…teltkarcsúan indulok☺️.
Sebaj! Majd az út lefaragja a plusszokat😬😂…

Apropó út!
Nem is mondtam még neked, szóval a Via Mariana-ra megyünk.
Braga-tól Muxia-ig.
Rózsa már vár minket🥰.

Tavaly ugyan megfogadtam hazaérkezéskor, hogy SOHATÖBBÉ nem ülök repülőre😰, de aztán holnap megin’ kiteszem magam a dolognak.
Tiszta nemnormális vagyok bakker😬😄…
De MUSZÁLY mennem🥰!!!!!

Andi❤️ a hibás, mer’ addig-addig beszélt, hogy menjünk, hogy má’ én is menni akartam😍.
Jó, nem volt nehéz dolga, de azért jócska harc volt önmagammal😨🥹🥶🥰😱😍😰🤩🤪🥰…
A pánikbetegségem sajna komoly ellenfél, de gyakoroltam🏋️‍♀️ (repüléses videókat nézek több mint 1 hónapja és fejben már remekül megy a dolog😎😂), meg végszükségre lesz nálam gyógyszer.
A dokim mondta, hogy elég lesz 1 tabi, de ha gond lenne, bevehetek még egyet, csak akkor lehet, hogy elalszok és Mundinak úgy kell majd lecipelnie a gépről…
Nem értem mé nem ezzel kezdte…
Hát így minden repülési gondom egy csapásra megoldódik🤩😆…!!!!!

Most az, hogy Mundi hogy fog lecibálni a gépről igazán elhanyagolható probléma, há’ nem🤷‍♀️😄…..?
Há’ de☺️.
Plusz nem fogok pampogni se neki.
Se másnak.
Tiszta nyereség lenne mindenkinek😄☝️.!
A dokim szerint a másik ami még segít, hogy tereljem el a figyelmemet.

A reggeli séták közben az jutott eszembe, hogy esetleg összeírhatnám, hogy mit mondanék annak a zarándoknak, aki most indul először.?

Nos a következőket:

adj mindenre időt magadnak, tartsd észben, hogy nem akkor érkezel meg, amikor odaérsz, amikor landolsz.
Kell pár nap, amíg kitisztul a fejed és az útra koncentrálsz, amíg ráérzel az ottani önmagadra🥰.
ne siettess semmit. Minden jönni fog, csak fel kell majd ismerned. De ezt csakis a szíveddel fogod meglátni. Ezért nyisd ki❤️.
bár egyedül leszel, mégsem leszel sosem teljesen egyedül. Használd ki, hogy beszélhetsz argentínokkal, lengyelekkel, koreaikkal. (Nem lesz gond a nyelvtudással hidd el.) Sehol máshol nem fog így kinyílni számodra a világ, mint az úton🥰.
De légy egyedül is, ha a lelked azt kéri❤️.
ez a TE utad, csakis azt tedd, amit TE akarsz❤️.
ne várj Santiagoig az örömmel!

Mindennapodat szeresd. Az egész kalandot, ne majd csak itthon. Érezd át az ITT és MOST-ot🥰.
Az Út a cél☝️.
Lásd hát meg az út minden csodáját❤️. Szánj rá időt, ne rohanj át a szépségeken. Ülj le és élvezd ki ezeket az aranyperceket🥰.
Állítsd meg az időt…

semmi nem úgy fog alakulni, ahogy te akarod, tanuld meg mihamarabb elengedni az elvárásokat, hogy minél hamarabb átcsapjon a csalódottság nevetésbe, elfogadásba, hálába és boldogságba😉☺️❤️.
lásd mindennek a humoros oldalát!
Ne vegyél semmit és senkit olyan komolyan!!!! Morgolódás helyett inkább engedd el magad🥰. Nevess sokat! Még akkor is, ha egyedül vagy☺️! Ez ott tök normális😊.
légy segítőkész, udvarias és barátságos mindenkivel. Akkor mindenhol szívesen fognak látni és sok új barátod lesz🥰🥰.
és végül tudd: képes vagy rá❤️.
Menni fog🥰.

Hogy Stigát idézzem: “Jó lesz🥰!”

Buen Camino❤️!

Puszi😘,
Anett

A képen az útvonalunk
Stiga oldaláról, ahol rengeteg infót találsz

0 0 votes
Article Rating
Értesítés
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments