Egy búcsú a Caminón
– amikor a szív is könnyebb lesz
A Camino nem csak a lábak útja. Néha a szív viszi a legnagyobb terhet. Imreh Anett írónő történetében – Jó lesz! 2 El camino kicsit másképp– van egy megrázó, mégis szép pillanat: amikor az úton elsiratja a kutyáját. A kutyát, aki évekig társa volt, aki hűséggel, vidámsággal töltötte be a mindennapokat, és akit nehéz volt elengedni.
Az ember azt hinné, a gyaloglás csak a kilométerekről szól. De valójában minden lépés egy emlékhez is közelebb visz. Egy zarándokszállás udvarán, egy templom csendjében, vagy akár az út szélén, a természet ölelésében egyszer csak ott találja magát az ember: szembe kell nézni azzal, amit a szíve mélyén cipelt idáig.
Az írónőnek a Camino adott helyet és időt arra, hogy végleg elbúcsúzzon. Könnyek között, de hálával gondolt vissza a közös sétákra, játékokra, a ragaszkodásra, amit csak egy kutya tud adni. A zarándokút nem csak a lábakat, hanem a lelket is vezeti – és ott, azon a ponton, a gyász lassan átváltozott elengedéssé.
A Camino egyik csodája, hogy megtanít elengedni. Legyen az egy régi harag, egy beteljesületlen álom, vagy egy szeretett társ elvesztése. Az elengedés fáj, de közben felszabadít. Az írónő története azt mutatja: néha az út maga a szertartás. Egy sírhely nélkül is lehet méltó búcsút venni.
És talán éppen ezért olyan erős ez a rész:
mert a Camino megtanít arra, hogy nem a veszteség határoz meg minket, hanem az, ahogyan tovább lépünk. Könnyebb szívvel, de sosem feledve.
Feliratkozás
Belépés
Hozzászólás írásához, kérlek jelentkezz be!
0 hozzászólás