Az igazi megérkezés

Pár éve Krav Magázni jártam stressz levezetésként heti 2 alkalommal.
A kissebbikem gyermekem igazoltan hiperaktív és egy idő után olyan magas volt a konfrontációs szintem, hogy muszály volt kiverekedni magamból, különben vagy megfojtok valakit, vagy felrobbanok a stressztől.

A kontrollált körülmények közötti verekedés tűnt akkor a legjobb megoldásnak, a heti 2 jóga erre a mennyiségre már nem volt elég.
Van az a helyzet hidd el…

Nos mivel nem volt célom a ranglétrán haladás ebben a nagyon különleges önvédelmi sportban (ha az🤔…), ezért én nem jártam vizsgákra és éveken keresztül a kezdő csoportban voltam.
Én voltam az örök kezdő😄…

De ez engem nem zavart semennyire. Az edzéseket Laci tartja, méghozzá zseniálisan, a sporttársak is jó fejek voltak. Néha egyetlen nő voltam, néha volt pár lány rajtam kívűl. A fiúk nem mindig szerettek velem párba lenni, mert kiszámíthatatlan voltam nekik😧. Magam számára is néha az vagyok, ezért nem orroltam rájuk😁.

Bár nem csináltam karriert Krav Magából, azért megtanultam hogyan kell helyesen csinálni a tökönrúgást (csipőből☝️!), a késes támadások kivédését, fojtogatásból kibújást és még pár ilyen dolgot.
De csak folyományként, mert mint fentebb említettem, csak az ember élet védelme érdekében jártam az edzésre.
Márminthogy ÉN ne öljek meg senkit…
Meg magamat se…
Bevált és az összes kritikusom is és én is megúsztuk az iskolás éveket.

Az első edzés után kicsit túlpörögve mutattam meg itthon Mundinak, hogy mit tanultam (tökös…), nos mondjuk úgy, hogy a demonstráció folyományaként a többi után már nem akarta tudni😬🙅🏻‍♂️…
Na most ez hogy kapcsolódik a Caminóhoz.?
Nem tudom.

Írok tovább, mert most már én is kiváncsi vagyok rá, hogy mi fog ebből kisülni🤔…
Talán az, hogy az úton tiszta lappal kezdtem mindent..?
Hogy senki, semmit nem tudott rólam és a gondjaimról és ez olyan jó volt…?
Senki nem kritizálta a gyermeknevelési stílusomat, a gyerekemet, vagy engem.?
Vagy hogy végre a saját gondolataimat tudtam rendezni úgy, hogy senki nem okoskodott nulla tapasztalattal bele…?
Hogy kedvesen néztek rám és én ezt úúúúúgy élveztem❤️❤️❤️❤️….?
Hogy egy rövid idő után elengedtem a negatív gondolatokat és szabadon szerethettem én is mindent és mindenkit…..?
Még magamat is…………………..?
Most meg van!
Ez az!
EZ akart kijönni!

Volt egy hely, ahol végre minden jó volt🥰.
A napi stressz nullára csökkent.
Nem volt szükség önkontrollra, max a borfogyasztásnál😄.
A mosoly volt mindennapos, meg az elfogadás. Meg a klassz beszélgetések🥰.

Végre nem kellett meghunyászkodnom, magyarázkodnom, szégyellnem magam olyan dolog miatt, amin amúgy én folyamatosan próbáltam javítani, csak épp a beszélgető partnerek nem voltak hajlandóak segíteni. Csak kibüfögték a szokásos kritikájukat és ennyi volt részükről a probléma. Nem dolgoztak a megoldáson csak folyamatosan kiélték rajtam a frusztrációjukat.
Az én kicsi lányom meg bőven adott indokot az elégedetlenkedésre…
Mint mondtam: HIPER☝️.!
A dolgokat csak EGYÜTT tudtuk volna megoldani és mint egy párkapcsolatban, itt is kellett volna minden résztvevő a megoldásához.
Az nem elég, ha folyton a másikat szidod, de te nem változtatsz.!
Hiába hozna nekem Mundi virágot, ha én csak odamorgom erre, hogy “vinnéd ki inkább a kukát😏…”
Legközelebb nem fog hozni, a kapcsolat meg csak romlana tovább.
De ezt sajnos nem mondhattam ki.
Ahogy a Királylány fogalmazott: “Lehetsz őszinte, de csak magadban.”

Tehetetlenül fuldokoltam a depressziós környezetemtől…
Emiatt menekültem el a Caminóra…
Egy helyre, ahol senki sem ismer, nem tudják a nevem, hogy ki vagyok…
Az úton senkinél nem mínuszból indultam a beszélgetéskor.
Elengedhettem magam és nagy meglepődésemre rájöttem, hogy nem is vagyok olyan rossz ember, amilyennek lassan már én is gondoltam magam.
Tudtam segíteni, hülyéskedni, beszélgetni egyenrangú félként.

Egy másik világ volt… Egy sokkal-sokkal jobb❤️. És én is jó lehettem végre🥰.

És tudod mit.? Végre megértettem az itthoni kritikusokat is. Nem, nem értek velük egyet még mindig, de megértettem, hogy mindaz, amit mondtak az igazából nem nekem szólt.
A saját terhüket tették folyamatosan rám, a saját frusztrációjukat, a saját lelkiismeretfurdalásukat, de én ezt az úton leraktam.
Én nem vagyok ők.
Én, én vagyok.

Rájöttem, hogy nem nekem kell lilára veretni magam, ha én igyexem és mindent megteszek, csak mert ŐK nem mozdítják a popójukat.
EZ NAGYON NEM OKÉ!
Az út jó terápia volt, visszaadta a másokba és az önmagamba vetett hitet❤️.
Nagyon messzire utaztam azért, hogy végre megérkezzek önmagamhoz…
Mióta visszajöttem nem járok Krav Magára.
Már nem bántom magam❤️.

“Visszaérni a startpontra nem ugyanaz, mintha el se mentél volna.”

Terry Pratchett

Puszi😘,
Anett

Saját videó
Muxia❤️… a béke❤️…

0 0 votes
Article Rating
Értesítés
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments