Az idő
A múlt heti írásomhoz tartva magam vallom, hogy a megadatott időt jól kell kihasználni.
Jó dolgokra.
És azokat csinálni is kell☝️.!
De mi van akkor, ha néha az a feladatom, hogy NE csináljak semmit.?
Csak egyszerűen élvezzem a pillanatot és minden gondolkodás, túlagyalás, elvárás nélkül, csak fogadjam be a körülöttem lévő dolgokat…?
Úgy, ahogy vannak.
Vita nélkül.
Teljesen.
Kizárva minden negatív dolgot.
Hogy elengedjem magam.
Az első utamon Llanesben, a vasútállomáson tudatosult először bennem, hogy: VAN IDŐM.
Hogy most nem kell kapkodnom.
És hogy eddig is baromság volt stresszelni és tök rosszul fogtam fel az életem során ezt a dolgot.
A mély spirituális dolgok engem néha vonzanak, néha meg taszítanak.
A szöveget, hogy minden a megfelelő időben rám fog találni, csak feltételekkel tudom elfogadni.
Realista lévén tudom, hogy csak akkor, ha felemelem érte a popómat.
Az viszont biztos, hogy ha teszünk érte, akkor tényleg klassz meglepetéseket tartogat az élet🥰.
Az egyik ilyen volt a fent említett emlék.
Mert ha nem indulok el az úton, soha nem jutok el arra a kis pályaudvarra és soha nem jöttem volna rá, hogy VAN időm.
Hogy volt időm 2 órát türelmesen és mosolyogva várni egy vonatra.
(Nem, egyszer sem szentségeltem.)
Mert onnantól, hogy ez tudatosult, ott vigyorogtam magamba.
(Nyugi, nem árultam el, hogy magyar vagyok, elmehetsz még te is arra az állomásra😄.)
Szóval most kérdezed, hogy az milyen.?
Milyen az, amikor VAN időm?
Hát kérlek alássan: bazi jó🤩!
Nem volt az a kellemetlen, sürgető érzés se a gyomromban, se a fejemben.
Nem spannolt semmi idegeskedésre.
A rossz bizsergés helyére kellemes bambaság költözött😍.
Nem nagyon gondolkodtam, csak nézelődtem és befogadtam.
Mindent.
Úgy, ahogy volt.
A tökéletlen dolgok tökéletessé váltak.
Nem volt se elvárás, se kritika.
Csendben kinyílt az elmém és a szívem és az addig megtett út terápiája beütött.
Megnyugodtam.
Kiengedtem.
Befogadtam.
❤️.
Akkor és ott ez volt a feladatom.
Rájönni és kiélvezni.
Igen, tudom, hogy ez most furán hangzik, elvégre sokkkkal szebb helyet is kiélvezhettem volna, főleg, hogy az aznapi etap egyike volt a legszebbeknek, de ekkorra ért be a lecke. Ekkor értettem meg igazán az “itt és most” varázsát❤️.
Mert előtte tudat alatt, de onnantól már tudatosan élveztem ki minden pillanatot🥰.
És a tudatosság segítségével már sokkkkal jobban szívtam magamba, becsültem meg ezt a csodás időszakot.
Minden.
Egyes.
Pillanatot.
A Caminónak rengetegsok tanítása van és ez csak az egyik.
SZÍVBŐL és LÉLEKBŐL megélni az ITT ÉS MOST-ot.
Hogy jelen vagyok a saját életemben, az adott pillanatomban, időmben.
A hiba, amit addig elkövettem az volt, hogy a szép dolgokat nem velejéig kiélvezve már a következőt vártam és a szép dolog így nem annyira költözött belém.
És ez csakis rajtam állt.
Mert néha teljesen le kell lassulnom ahhoz, hogy fel tudjam tölteni magam.
Már nem akarok átszaladni az életemen.
Már széppé szeretném tenni.
És az apróságok teszik azzá, mint például egy fontos felismerés egy kis vonatállomáson, ami aztán az egész utamat és az egész életemet szebbé tette🥰…
Ma időt kívánok neked.
Szépet.
Lassút, bazsalygósat.
Bárhol legyél is.
Engedd ki a sürgető érzést a gyomrodból és a fejedből és mosolyogj…!
Puszi😘,
Anett
Saját kép
Az aznapi szakasz és az ominózus pályaudvar❤️
