Apa kezdődik!

Az úgy volt, hogy a héten jó’ megfáztam. A nózim és a szám felső része cafatokban a sok orrfújástól. Gondolván, hogy ha már itthon vagyok, legalább a fürdő felújítás haladjon, eldugult orral elkezdtem vakarászni a végre csempétlen falat, aminek az lett a következménye, hogy egy nagy stigma lett a tenyeremen…

Mielőtt a Szent Anett hívők elindulnak szólok: csak az egyiken, és csak egy nagyteljesítményű hólyag kipukkanása az ok☝️.

A stigma mellett még több buborék is keletkezett az ujjaimon, illetve erős izomláz a karomban, ami miatt most nehezen tudom használni a komplett jobb oldali felső végtagomat, tehát leálltam a szakmunkával.

A fürdőnk pillanatnyilag az úgynevezett “romhalmaz” állapotban van, tehát jól haladunk😁!
Ma érkezik az új csempe (ami módjával lesz felrakva, gondolva ezzel a kövi tulajra, akinek ha nem tetszik, majd milyen hálás lesz ezért nekünk☝️. Szívesen🤩!), továbbá az új munkalap az új mosdó alá, és egyéb építési anyagok.

És mivel nem nagyon tudok most fogni, ezért inkább a 3. könyvet kezdtem el írni. Amit Mundi egyáltalán nem bán, mer’ végre nem pezsgek neki az amúgyszerintem fantasztikus ötleteimmel☝️🤩…

Írás közben kilépek a realitásokból, ilyenkor elveszítenek, és neki most pont erre van szüksége ahhoz, hogy a projekt haladjon.
Én meg újra átélem a 3. utat, a Via Mariana-t❤️…
Ami a legnehezebb utam volt eddig. Viszont a szépsége a Primitivo-val vetekedett❤️…

Ha előre tudom milyen, nem indulok el rajta, mert azt gondoltam volna, hogy én ezt tuti nem tudom megcsinálni.
Ezért jó, hogy nem tudtam, mert így megcsináltam.

Főleg úgy, hogy májusban indultunk, én meg januárban még a lakásból sem tudtam kimenni, a pánikrohamok miatt…

Az infó, hogy farkasok és medvék lakta, elhagyatott helyeken, nulla forgalmú, kullancsos, mellig érő, tüskés vadbozótokban megy az út, nem segített volna hidd el.
Bárhogy esküdözött volna is valaki, hogy: “de nagyon gyönyörű!”, nem érdekelt volna.
Pedig az volt❤️.

Pont hogy az elhagyatottsága, a vad szépsége miatt volt csodás. Sem előttünk, sem mögöttünk senki nem járta. Modern emberi jelenlétnek nem nagyon volt nyoma. Az ősi mohás erdők, a titkos jelek a köveken, a druidák korába repítettek.
Az idő lelassult és engem is folyton erre ösztönzött.

A rohanó életmódhoz szokottan, az elején nem igazán sikerült lejjebb kapcsolnom, és később is gyakran kaptam magam a megszokott rohanáson, de egy-egy varázslatos hely mindig megállított. Ami naponta 10-20-30 volt, szóval ő nyert🥰.

A kristály tiszta, lassan csörgedező hideg patak, amibe nem csak a fáradt lábainkat volt isteni a melegben felfrissíteni, de szótlanul ott ülve, ezt a csendes idillt nézve, mentálisan is tisztultunk. Pihenés volt minden szinten. Jól esett nem beszélni. A gyíkokkal napozni, a természet részévé válni…

Magányos juhásszal, játékos vadlóval, kedves portugál és spanyol házigazdákkal, tündéri háziasszonnyal találkozni, de majd mindenkiről mesélek neked…

Andiról❤️, Pistiről❤️, Eladioról❤️, Estrellaról❤️, Rózsáról❤️, a virtuális vezetőnkről, aki szegény agyf@szt kapott miattunk minden nap, meg az óriás békáról, Braga-ról, a napfelkeltékről, a felfújható matracon alvásról, a sörversenyről, a hoooooooooooszú lépcsőkről, a lélegzet elállító tájakról, az óriás hangyákról, a hasmenés-rajtakapásról, a pónitehenekről és 1.000 meg 1 dologról…

Elkezdtem✍️📚.
Remélem nem csak Mundi örül☺️…

Puszi😘,
Anett

Saját kép
A Banda Estrellaval, a tündérrel🥰

0 0 votes
Article Rating
Értesítés
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments