“Anyukám, az írónő."
A mai egy különleges poszt, Szonjkám írta meg helyettem❤️:
“Anyukam, az írnónő.
Érdekes ezt így leírni, az olvasó azt hihetné, hogy ő írónő. Mármint persze az is, de közben nagyon sok minden más: taxis, orvos, dadus, tanár ( Magyar történelemből, és zene kultúrából kiemelt képzést kaptam/kapok ), ébresztő óra, pogácsa készítő ( na meg olyan melegszendvicset csinál, a szív leszakad ), anyuka, nő, barát, kolléga, és és és...
Tehát egy szűk körnek: a minden.
Ti, olvasók, biztos azt hiszitek, hogy hihetetlenül kalandos és humoros nő. Na hát, fogalmatok sincs mennyire!
Ez a nő, azért, hogy leírhassa azokat a sorokat, amiket oly mohón isznak a szemeink, nagyon sokat tett.
Kezdjük azzal, hogy a családjára ráhozta a szívbajt 2018 nyarán, amikor Őnagysága kitalálta, hogy ő egyedül kiutazik Spanyolországba ( egy idegen országba, ahol nem laknak ismerőseink, nem beszéli a nyelvet, és a környéket sem ismeri ).
Én, a nagyobbik lánya, éppen Ausztria egy gyönyörű Hüttéjében dolgoztam, majdnem lefordultam a szünetemben a padról.
Azt hittem viccel, hogy valami rosszat tettem és a szívbaj a büntetés. De nem bünti volt, komolyan gondolta he...
Hetekig egyedül baktat az én anyukám, aki folyékony német tudásával olyanokat mond, hogy " bittedanke". Az én anyukám, aki fél a kutyáktól és a medvéktől. Az én anyukám, AKI AZ ÉN ANYUKÁM!!!!
Egyedül!!!
Azon gondolkodtam, hogy kit tudok lefizetni ( akit mondjuk fizethetnék sörben, vagy öleléssel ), aki követné őt az út során egy visszafogott kis viperával ( jó, a munka fegyvert álltam volna ). Durva félelem uralkodott el bennem, mert egy részem folyamatosan bökdösött: nem viccel he, kajra elmegy, komolyan gondolja.
Próbáltam elhesegetni a következő hetekben, hónapokban, de ez a piszok nő elkezdte venni magának a túra felszerelést. Eddig tudod mi volt a túra felszerelés? Nem volt. Nem létezett. A nagy semmi. És nem is aggódta magát halálra a családja. Na de neki mennie kell...
Pár héttel az indulása előtt teljesen megborultak az erőviszonyok, én ültettem le beszélni: nem fogadsz el idegentől semmit, nem szállsz be idegen autóba, az italodat nem hagyod egyedül, naponta csörögsz ahányszor tudsz, stb.
És ő ugyanolyan fejet vágott, mint én, amikor annak idején nekem mondta ( nem gondoltam volna, hogy a saját édesanyám adja vissza ezt nekem, Höchstpersönlich ).
Aztán elindult, és én hetekig minden nap arra vártam, hogy írjon a családi csoportba, hogy megérkezett. Néhányszor belém tette az ideget, amikor nem jelentkezett este 9, 10-ig...ilyenkor már zakatoló szívvel hívtam fel, csak vegye fel, ez a pimasz nő meg félálomban, megsértődve szólt bele a telefonba: persze, hogy beértem már, hát hol lennék?
Itt is megéreztette velem kicsit a saját mérgemet, ismét rájöttem milyen szörnyű kölyök voltam.
De megnyugodtam, beért, tető van a feje felett, már csak x nap és jön haza.
Bevallom, onnantól, hogy kiért hozzá apukám, teljesen megnyugodtam. Szinte el is felejtettem, hogy nincsenek itthon. Nyilván hiányoztak, de már nem görcsölt egésznap a hasam, hogy él-e még.
Tudtam, hogy igen. Anyukám nagyon jó apukát választott nekünk, tudtam, hogy vele biztonságban van. Nem is beszélve arról, hogy ez az út szerintem nagyon jót tett nekik. Mocsok jó páros, megérdemeltek egy ilyen kalandot együtt.
És ezután, ahogy ti is tudjátok, elkezdtek mindenfele járkálni, de már együtt. Úgyhogy megnyugodtam.
De akkor is követeltem a napi bejelentkezést! És a későbbiekben is el volt néha felejtve, és én idegesen hívogattam őket, ők pedig kuncorászva kértek bocsánatot, és nem vettek komolyan.
Hát ilyen ez az írónó. Azt hiszem a legtalálóbb szó rá a "pimasz". Otthon máshogy hívom, de mások előtt mostantól Senorita Pimasznak fogom hívni.
Vagy a mindennek ❤”
Saját kép rólunk, amikor eljött az ideje, hogy anya és lánya szivarozni tanuljon😁❤️.