Alpesi kiruccanás
Jópárszor hívott már Szonjka, a nagyobbik lánykám hogy jöjjünk ki hozzá Ausztriába, ahol pár éve él.
A pánikbetegség most hagyta jóvá az utazást, tehát egy napos🌞, télvégi szombat délelőtt elindultunk, Mundi, Pihe🐕🦺 és én autóval (Dolly🚘).
Mundi vezetett, mi meg Pihével a hátsó ülésen hol ezzel, hol azzal foglaltuk el magunkat.
Az eb, az első 2 órában jött-ment a vesémen, majd ledőlt aludni.
2-3 megállóval átvágtunk az országon Egertől Sopronig.
A határon, az osztrák oldalon, ahogy a kocsisorban mi következtünk, a határőr kicsit furcsán intett a kezével, kinyújtott újjal🫳. Nem tudtuk biztosan, de egy rövid kupaktanácsot követően továbbengedésként értékeltük a mozdulatot.
Azért egy ideig mi Pihével figyeltük mögöttünk az autókat, hogy nem e jön utánunk egy villogós autó minket lekapcsolni, mert az intés mégiscsak kiállítást jelentett😬…
De nem jöttek.
Egyenlőre…
Fasza, most már az osztrákoktól is félhetünk…
Igen, mer’ az uccsó Föníciai nyaralás óta a tunéz TEK-től is tartunk, ugyanis törvény tiltja a tunéziai dinár kihozatalát az országból, mi meg a nyaralás után, a kicsomagoláskor találtunk a strandtáskában 4 dínárt😨😬😄.
Hát ez van, bűnözők lettünk…
És a mai nap után már eggyel több országban körözhetnek minket, tuti felkerültünk már az Interpól listájára is, szegény Pihét is belerángatva ebbe az alvilági életbe…
Nna de haladjunk tovább, mert itt még nem álltak ám le a történések.
Minden jól ment, szép helyeken jöttünk, örültünk, hogy nemsokára együtt leszünk a gyermekkel és a párjával, Gáborral, akit nagyon bírunk.
A reggelből közben késő délután lett, besötétedett és az eső is elkezdett esni, szóval már nagyon szerettünk volna megérkezni mindhárman, amikor is, 60 km-re a céltól, az autópályán durrant valami elől és füstölni kezdett a motorháztető.
Azonnal kimentünk a leállósávba.
Benéztünk a tető alá, de mivel egyikünk sem autószerelő, szaksegítséget hívtunk: Szonjkát, aki adott autómentős telefonszámot, illetve elindult értünk.
Kb 20 perc múlva jött az autómentő.
Meg 2 középkorú osztrák férfi.
Hát bakker én elég jól tudok németül, de ekkor rá kellett jönnöm, hogy osztrákul bizony nem.
Az egyik férfit semennyire, a másikat is csak részben értettem.
Gondoltam rá, hogy leíratom velük amit mondanak, mert Ausztriában érdekes módon, németül írnak, csak osztrákul beszélnek, de semelyikünknek nem volt már türelme ehhez a szakadó esőben.
Meg amúgy is halmozott nehézség volt, mert nemcsakhogy osztrákul beszéltek, de autójavítási dolgokat magyaráztak, amit még magyarul sem értettem volna…
Azt viszont igen, hogy valami 1.500-2.000€…
Fasza…
Az ájulást Szonjka akadályozta meg, mert megérkezett és neki nagyon örültem❤️. Átöleltem és átadtam neki a szót, ő már érti és beszéli az itteni törzsi nyelvet.
Ezek után a Dollyt elhúzták a bennszülöttek egy közeli autószerelő műhely elé, minket meg a csomagjainkat Szonjka hazahozott.
A városuk nagyon szép. Sötétben érkeztünk, mert közben este lett.
A kis város, hegyek közötti völgyben terül el, olyan 800 méter magasan.
Útközben láttunk esti kivilágításban egy nagyobb épületet az egyik hegyen, megkérdeztem lánykámat, aki már picit👌 fáradt volt, hogy az mi?”, mire ő nagyon türelmesen azonnal monta, hogy: “haggyámá…”
Ezentúl ezt az épületet így hívtuk.
Nappal nem olyan mutatós, mint este a Haggyámá😄.
Este kis sétát tettünk még az ebekkel, mert lepakolás után Harley-val🐕🦺 is kiegészültünk.
Nagyon szép helyen, a Mur folyó mellett sétikáltunk. Nem ősöreg, de nagyon hangulatos a hely🥰.
Másnap reggel…jó, délben😉, monta Szonjka, hogy menjünk el felfedezni a környéket. A Dolly🚘 állapota ugyan nyomasztott egy kicsit, de elhatároztam, hogy nem hagyom letörni a hangulatom.
A “vajon mennyi lesz a javíttatás😬.?” kérdését a holnapra hagytam.
Ezt Melcsitől tanultam, az ő könyvében is hasonló szituáció volt és ők baromi jól kezelték a folyton visszatérő autós problémát, róluk vettem példát🥰.
Szóval elindultunk a közeli hegyekbe, ahol az én kis keresztlányom, Edi dolgozik.
Kb 1 órás, nagyon szép Alpesi utakon mentünk Szonjkáék autójával. Már nem fura, hogy ő vezet, hogy ő visz engem, hogy ő aggódik értem, ha egyedül megyek valahová. Jól eső érzés, ahogy vigyáz rám, bolondos öreganyjára☺️..
Hol egyenes, hol kanyargós utakon, hegyoldalból lefolyó hólé táplálta kis folyó mellett, hósipkás hegyek🏔️🏔️, pár házas kis települések között autókáztunk.
Nagyon szép volt❤️.
Az egyik hegyre felérve leparkoltunk a rengeteg útszélén álló autó közé és besétáltunk a síközpontba.
Szikrázott a nap a hegyek fölött, a rengeteg sípálya teli volt különböző korú és színű síelővel, a Hüttékből vidám, hangos zene szólt.
Én nem vagyok síelős elővigyázatosságból, mer’ tuti megölném magam, vagy valakit, a gyógyszer miatt meg nem alkoholizálhatok, ezért egyből a hegyi hotel felé vettük az utat, ahol Edi babám❤️, kicsi, de bors keresztlyányom dolgozik.
Az odavezető úton sikeresen egy bokáig érő piszkos hólével teli, jéghideg pocsolyába léptem, mer’ masszív hóbuckának nézett ki, de nem az volt…
Mindjárt kérdezték is a jelenlévők, hogy mennyire vízálló a csukám.?
Nos, mivel nem a gumicsizmám volt rajtam: semennyire.
Felcuppogtam a hotel előtti napos teraszra, ahol Edim egy nagy öleléssel várt. Kérdezte mizu…?
Pillanatnyilag nem tudtam mit is mondjak. A tunézok és az osztrákok elől menekülök, a kocsim bedöglött és most már a jobb lábam is minden lépésnél tocsogott a hideg hólében…
Elnevettem magam és annyit mondtam: remekül, de beszéljünk inkább rólad.
A hotel teraszára felérvén nekidőltem egy nagy virágládának, kibújtam a cipőmből, hogy a napon szárítsam azt is és a zoknit is.
Kicsit később leültünk egy sörpadhoz. Edi és Szonja az asztal egyik oldalán, Mundi meg én a másikon.
Ott ültem a gyerekekkel, akikre annyiszor vigyáztam, akiknek mesét olvastam és most felnőtt nőként hoztak kávét, vitték el a vizes zoknimat és cipőmet egy radiátorra rakni száradni, kaptam kesztyűt a lábamra (lábtyű nem volt kéznél), meg sapit húztak a rá, hogy ne fázzak meg.
Majdnem mint én nekik kiskorukban. Megható volt❤️.
Nem tudtam egy percre sem mérges, vagy ideges lenni, mert jó volt együtt lenni velük❤️.
Mivel Edi munkaidőben volt, sajnos nem maradhattunk sokáig, ezért vissza adtam a sapiját és a kesztyűét, ő kihozta a valamicskével szárazabb zoknim és cipőm, majd egy puszi után mi visszatértünk a bázisra.
Folytatás következik.
Boldog hetet neked,
Puszi😘,
Anett
Saját képeink
Murau
