"Aki úgy utazik, hogy nem találkozik a másikkal, az nem utazik, hanem mozog."


- Alexandra David Néel

Ízlelgessük kicsit a szavakat…
Én speciel nem feltétlenül értek egyet teljesen vele, de értem mire gondol a hölgy.

A Caminós csoportokban gyakran felmerül a kérdés, hogy spannal jobb menni, vagy egyedül.?
Szerintem: éppen ahogy a lelkünknek jól esik.

Van, hogy egyedül szeretek menni. Csendben sétálni, csakis a saját érzéseimet érezni, a saját ritmusomban látni.
Ekkor szoktam eltévedni is, de ezt már megszoktam, már az elején bekalkulálom és van nálam mindenféle kütyü.
Hogy biztonságosan eltévedhessek☺️😄.

Már szeretek egyedül lenni magammal.
A gondolataim ugyan távolról sem Gandhi-szerű világmegváltóak, sőt! Néha iszonyúan idétlenek, de ha kellő inspirációt/problémát/időt kapok, előbb-utóbb meg tudok világosodni.
Asszem…
Luzitánia és Ibéria szépsége és kedvessége mindenesetre bőven benne van ebbéli sikereimbe.
Imádom lassan csodálni őket❤️…
Meg magamat, hogy ilyenkor milyen nyugodt, békés és elégedett tudok lenni…

De nézzük a másik oldalt is.
Ha úgy van kedvem, társakkal is nagyon szeretek menni.
Amellett, hogy bizonyos szakaszokon biztonságot ad, reeeeeengeteg váratlan klassz beszélgetésben volt részem.
A legmélyebben megható emberitől, a sírva röhögősig.
Az összes társamtól tanultam valamit.
A világról, az emberekről, magamról.
Voltak keményebb leckék, amiket már itthon dolgoztam fel, sőt, van, aminek a feldolgozása még mindig folyamatban van.

Aaaaaannyi minden történik a Caminón, amit képtelen a lelkem ott helyben befogadni.
Némelyikhez évek kellenek…
Soha nem kaptam még egyszerre ennyi kedvességet.
Nem ehhez vagyok szokva…

A Caminó családom❤️ nagyon különleges helyet kapott a szívemben.

Legyenek most Mexikóban, Svájcban, Németországban, Peruban, Dániában, Brazíliában, Koreában, Lengyelországban, Spanyolországban, vagy itthon, én már örökre magamban hordozom őket, a tetteiket, szavaikat, a lelkük szépségét. Mind gyönyörűek és kedvesek nekem.
Nélkülük nem lett volna semelyik utam olyan fantasztikus, amilyen volt❤️.

De kellettem hozzá én is.

Ahogy kedvenc költőm, Fodor Ákos mondta: “az út nem utazik.”

ÉN utazom,
ÉN változom csak,
az út nem.
Egyedül, vagy társsal…?
ÉN döntök…
És ÉN mindkettőt szeretem🥰.

Puszi😘,
Anett

Saját kép a Portugál úton