A hispánok
Mindenki másképp éli meg az első Caminóját, de mindenkinek az a legszebb❤️.
Én is ezután lettem függő🥰.
(Ha egyszer belevágsz, erre számíts☝️!)
Amikor kiléptem az ajtómon, az út magával ragadott…
Az első lépés, az első nap félelmetes volt, de aztán minden a helyére került.
Főleg én.
Elfeledett értékrend és hosszú évek óta elnyomott érzések törtek felszínre.
És ez néha csodálatos, néha szégyenletes, néha pedig vicces volt.
Nem nagyon lehet felkészülni rá, de ott minden segítséget megkaptam a feldolgozásukhoz🥰.
Főleg a spanyol népét🙏❤️.
Számát sem tudom hányszor segítettek nekem elbizonytalanodásaim közepette.
(Az én esetemben ez milliós számra rúg😬😄…)
Pedig alapszinten sem beszélem a szép spanyol nyelvet.
De ott valahogy mindig, mindenhol megértettek engem.
(Itthon sok embernél a közös nyelv sem segít…)
Van aki most azt mondaná: “persze, hát ebből élnek!”, de én nem egyszerűsítem így le a dolgot.
Szerintem a vérükben van a kedvesség❤️.
A legcsóróbbtól, a legelegánsabbig, a baszkoktól❤️ a galícokig❤️ MINDENKI segített nekem.
Hol érzelmileg, hol gyakorlatilag, hol mindkettőileg.
El tudod ezt képzelni……?
Egy olyan országban élek, ahol az emberek nagyrészt irigyek és önzőek, erre egyszercsak kedves, segítőkész emberek vesznek körül…
Bevallom ezt nem mindig tudtam elsőre helyesen feldolgozni…
Ott volt pl Sergio, Colombresből:
“Egy jókora dombtetőre kellett felmenni, ahol is a zarándok App szerint az Albergue-nek lennie kellett. De itt csak egy bazi nagy kék ház🏡 volt, tele vagy 150 gyerekkel🙄…
Értetlenkedtem ott magamba egy sort, mert eddig jól mutatott mindent az App…🤔
Kisvártatva kijött a házból egy fiatalember, aki folyékonyan beszélt spanyolul🤪. A beszélgetéshez levettem a hátizsákom, mert éreztem, hogy ez nem lesz gyors. Amit először is megértettem, az az volt, hogy őt Sergio-nak hívják és ő itt az önkéntes.
Remek.
Kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy ez az a hely amit keresek.
Szuper. És mi a helyzet ezekkel a
mini zarándokokkal, akik itt szaladgálnak…?
Háááát egy iskola kibérelte az egész házat.
🤨.
Elővettem a telefonom, hogy a közelben megnézzem a szállásokat a Booking-on.
A legközelebbi 4 km-re volt, de le kellett menni az útról. Mit volt mit tenni, megkértem Szerhiót, hogy ugyan rendezze már le nekem telefonon a foglalást, mégiscsak ő beszéli kettőnk közül jobban a nyelvet. De ő nem akart odatelefonálni és valamit nagyon magyarázott pergő spanyol nyelven(🙄), amit én akkor értettem meg, amikor elővette a saját telefonját és azon mutatta, hogy az út végén, ahol álltunk, nem messze van egy panzió. Szegény jól megszenvedett velem, hogy nekem(!) jobb legyen, pedig értetlenkedtem ám rendesen😬😄…❤️
Így, hála a türelmének🙏, az úton maradhattam, nem kellett a holnapi távra plusz 4 km-t rászámolni a kitérő miatt. Egy nagy mosollyal és egy szívből jövő “Mucsasz grasziasz Szerhió🥰”-val búcsúztam el.
Megjegyeztem ám őt is😉🥰❤️.!
Olyan csodálatosak a spanyolok❤️!”
Részlet a könyvből📖
Szerhióról sajnos nincs képem, de aznap csak nekünk énekelt egy tündéri nyugdíjjas klub, ami igazán klassz volt🥰.
Íme🥰: