A felmerülő (problémák) lehetőségek és a szuperhősök
A filmekben a hős, vagy a hősnő felül a repülőre, majd megérkezik és indul a kaland.
Ezzel szemben a valóságban így indul a kaland: a hősnő lefoglalja a repülőjegyeket, mire a légitársaság törli a kiválasztott járatot…
A héten másodjára sikerült a kövi út repjegyeit lefoglalni.
Igen, mer’ ugyan decemberben már lefoglaltam egyszer, de a Wizzair január közepén törölte a kiválasztott Budapest-Madrid járatot -ami ráadásul egy Madrid-Vigoban folytatódott volna 2 órával a madridi landolás után-, tehát a héten kezdtem előröl az egészet…
Szerencsére a Kiwin foglaltam, tehát pénzben nem volt gond, sőt! Be is ajánlottak egy helyettesítő járatot, amit én aszittem, hogy elfogadtam, de mint kiderült, teljesen elbénáztam az egészet…
A Kiwi mesterséges intelligenciája, Nathan pedig még tudta rontani is a helyzetet, ugyanis 2 hétig azt irogatta nekem cseten, amikor érdeklődtem, hogy minden le van foglalva, minden f@szácska, ne izguljak, az Applikációban ugyan nem látszik, de dolgoznak azon is.
Nos a héten úgy döntöttem, hogy beszélek egy igazi emberrel az ügyben, aki közölte, hogy nincs semmiféle másik foglalásom. Illetve a Madrid-Vigo még megvan, de az MI által hazudott alternatíva nincs lefoglalva, csak az ő fejében, vagy miben…
Nna így higyj egy mesterséges intelligenciának😏… Idézem a hölgyet: “Nathan írt önnek? Mert ő szokott hülyeséget beszélni…”
Remek… De legalább időben tisztázódott a dolog és a hölgy segítségével sínre tettük a dolgot.
Az új útvonal egy londoni átszállással fog vezetni Vigoba, Budapest-London, ott 3 óra várakozás, majd London-Vigo.
Ami talán nem a legrövidebb út, de hiszed, vagy sem, ez a leggyorsabb.
A többi kb így megy: Budapest-Milano, Milano-Barcelona, Barcelona-Madrid, Madrid-Vigo…
Hát el tudod képzelni, hogy én, a repülés-iszonyos☝️, 4x fel-le szállogassak ugyanazon a napon..???!!!!
Hogy egy nap alatt 10-16 órát repüljek…?!!!!!!!!!!!!
Hát én se…
Egy idegroncs lennék, mire megérkezünk, Mundiról nem is beszélve, akit teljesen kikészítenék…
Jó, akkor nincs más: London felől fogunk támadni.
A továbbiakban a lefoglalt, még mindig álló Madrid-Vigo járatot lemondtam, és a szállást is az eredeti érkezésünk napjára, mert az is módosult…
Mindegy, szóval akkor megyünk Londonba! Ott még úgy sem voltunk. Mivel az információk szerint ki kell majd menni, és újra becsekkelni, ezért beterveztünk a 2 járat közötti 3 órára egy gyors Pub látogatást a közelben. Ha már ott vagyunk, legalább egy angol kocsmába ugorjunk be😄☝️, ha már a Towerbe nem tudunk…
Mindig így alakulnak a terveink…
Vagy kinek a tervei😉…
Nem baj, úszunk az árral és kimaxoljuk a felmerülő lehetőségeket🥰🥰!
A szuperhősök élete ugyanis a valóságban telis-tele van újratervezéssel és kompromisszummal…
A tiéd is, meg az enyém is.
Az igazi szupererő az én olvasatomban nem a fizikai erőt jelenti, hanem a mentálisat.
Nem az emberiséget kell megmentenünk, csak önmagunkat, és ha ez sikerül, tudd☝️, hogy igenis szuperhős vagy.
És közben nincs drámai aláfestő zene, mint a filmekben, viszont van sok felmerülő nehézség, meg nyafogás, meg sírás, meg káromkodás, meg “én ezt má’ nem bírom…”, de pihensz kicsit és aztán bírod újra.
Tudom, most azt hiszed, hogy egy igazi hős nem nyafog. Hát de!!!!
Te például nem érzed hősnek magad, miközben én azt látom, hogy:
-megvetted a rákkal küzdő barátnődnek a könyvet, hogy motíváld a gyógyulásra❤️
-támogatod az idősebb anyukádat az álmai megvalósításában❤️
-talán nem úgy alakult az életed, ahogy szeretted volna, de nem adod fel, juszt sem savanyodsz be, és továbbra is keresed az örömöt, a szépet, amit TÉLLEG élvezel is❤️☝️
-nem halogattál tovább, hanem végre hittél önmagadban, és elindultál és megcsináltad🎆❤️
-örökbefogadtál egy gisgutyát, vagy gisdzidzát❤️
-segítesz a legjobb barátnődnek olcsó csempét találni❤️
-munka mellett gondoskodsz a hányatott sorsú kisunokádról❤️
-szintén munka mellett segítesz a Sógiasszonyodnak a kiadandó könyve átnézésében❤️
-türelmes vagy a zarándoktársaddal, aki amúgy piszokul megnehezíti az utat, de tudod, hogy ha ezen most átsegíted, utána jó lesz❤️
-és még 1000 ilyen dolog❤️❤️❤️❤️❤️:
PEDIG AZ VAGY❤️.
Észre sem veszed, de szuperhős lettél, pedig szerinted: “nem is csináltam semmit.”
Hát de!
A legnehezebb dolog önmagunk elismerése, mert gyakran mások szemével tekintünk magunkra, és a legtöbben inkább jelentéktelennek akarnak minket látni, lekicsinyelni a tetteinket, amit a saját boldogságunkért teszünk.
Hát nem őrület…?!
Belénk nevelték az örök elégedetlenséget ahelyett, hogy azt tanították volna meg, hogy hogyan legyünk boldogok.
És amikor teljesen megérdemelten jól érezzük magunkat, azonnal lelkiismeretfurdalásunk támad, és kutatni kezdünk valami ok után, hogy ezt hogyan rontsuk el.
A megjegyzések, miszerint “sírás lesz a vége”, meg ilyenek, belénk ivódtak.
Nna ezeket kell időben elengedni. Nekem már nem esik rosszul az irigység, mivel pontosan tudom, hogy a “deviáns” viselkedésem dacára, én a nap végén elégedetten bújok Mundi mellé🥰.
És igen, a rossz napok is részei egy nagyon jó életnek és a legtürelmesebb ember is elfárad, és morog, de másnap egy teljesen új nap kezdődik.
s nem számít, hogy vastag a combom, hogy hangos vagyok, hogy egy borzalmasan ronda, kinyúlt melegítőben viszem ki Pihét sétálni, meg 1000 ilyen dolog, amilyen egy filmbéli szupernő soha nem lenne, mert az igazi életben akkor is egymással vagyunk, amikor az egyikünk wc-re megy, nem csak a NAGY pillanatokban, hanem a kicsikben is. Sőt! A minikben is☝️!
És a minikből van a legtöbb.
Ha ezeket jól le tudjuk hozni, nemcsakhogy gördülékenyebb, de jobb hangulatúbbak lesznek a hétköznapok, és a nagy pillanatok is mégnagyobbak lesznek❤️.
Puszi😘,
Anett
UI: A fürdőről rövid infó: már szürke a fal, a fal levakarva, lealapozva, Mundi már a vízálló izét is felkente, az Ytongok is ragasztódnak egyre többen a falra, az általam tervezett falfülkének.
A nappalink olyan, mint egy mini tüzép, csempék, padlólapok, különféle zsákok sorakoznak mindenfelé. Mondanám, hogy tudom, mi, micsoda, de mint múlt héten írtam, relatív kivontam magam a témából, mert én már a Via Mariana-n vagyok újra✍️❤️…
A stigmám csak lassan múlik, mer’ folyton felszakítom a sebet, de ez pont nem fog vissza semmiben😎☝️!
Saját kép
Egy igazi szuperhős ilyen☝️❤️