A felkészülés 3. hete
(kb 10 hét az indulásig)
Most nem a fizikai felkészülésről, meg a haldiétáról szeretnék beszélni. Arról már írtam, nem tupírozom tovább ezt a témát. Természetesen nem álltam le velük, de már nem sok újdonságot tudok erről írni, max annyit, hogy már minden fajta joghurtnak, gyümölcsnek is hal íze van, plusz 2 napja csurog a nyálam🤤 ha kutyakekszet látok🦴🍪… Asszem az édesség elvonás durva tüneteit produkálom😬. Még jó, hogy csak hétközben van kaja-cölibátus, különben tényleg rámennék a kekszre☝️.. Nem tudom Pihe🐕🦺 mit szólna hozzá, ha elenném suttyomba a jutifalatját😬😄…
De jöjjön az új téma: a lelki felkészülés.
Merthogy mentálisan is fel kell készülni ám.
És ez most kivételesen egy komoly poszt lesz☝️☝️☝️!
Nem gondolná az ember, hogy a szépségre, szabadságra, boldogságra fel kell készülni.
Pedig így van.
Rengeteg viselkedési minta belénk van égve és ezek egy része negatív.
A másokhoz és önmagunkhoz való viszonyunk, nekünk, Attila népének meg különösen nem tökéletes. A gyanakvás, kritizálás, előítélet, önmagunk elnemfogadása miatt mélyen bennünk van és ezen bizony dolgozni kell, mielőtt belépünk a zarándokok közösségébe, rálépünk az utunkra.
A első út előtt találtam rá a Szent Jakab Baráti Kör weboldalára és részben az ő segítségükkel készítettem fel magam a zarándoklatra lelki vonalon.
20 általában rövid, de nagyon gondolatébresztő történetről beszélünk. Az ajánlás szerint 20 nappal az indulás előtt kell minden nap 1-et elolvasni, de ki, hogy szeretné, 3-4 naponként is lehet, ahogy neked jól esik.
(Nem hívőknek is melegen ajánlom egyébként, de ha nem mész sehova, még akkor is érdemes elolvasni🥰.) Az én kedvencem a negyedik volt❤️..
Épp Gabira, a fodrászomra vártam délután a vár tövében és várakozás közben arra gondoltam, hogy amíg várok, gyorsan elolvasom az az napi szentenciát. Leültem a kis parkolóban a padkára, elővettem a kinyomtatott papírt és elkezdtem olvasni📃:
“A vízhordó Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál: - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.”
A végét már a könnyeimen keresztül olvastam. Csak ültem az utcán és bejárta a szeretet a szívem.
A feltétel nélküli elfogadás tiszta szeretete❤️.
Senki nem tökéletes és ezt mindannyian tudjuk, mégis szégyelljük magunkat folyamatosan.
Mindig.
Mindenhol.
Mindenért.
Valahogy belénk, magyarokba meg különösen belénk nevelték ezt, szinte a vérünkben van. Nem tudom miért, de ez van.
Csakhogy pontosan emiatt a kisebbségi érzés miatt halnak hamvába emberi kapcsolatok (“túl jó hozzám képest”, “úgyis csak másodhegedűs lehetnék mellette”, “biztos csak kihasználna”, “nem akarom, hogy rájöjjön milyen béna/csóró vagyok” stb) és szalasztunk el remek társas (egy klassz közös séta/vacsora, egy vidám beszélgetés stb), vagy egyéni lehetőségeket (“úgyse tudom megcsinálni”, “ehhez én béna vagyok” stb).
Nos nem tudom ki hogy van ezzel, de amikor én észreveszem magamon az önostorozás jeleit, igyekszem gyorsan kilépni ebből a csapdából. De előtte persze hogy én is belelépek🤷♀️…
A szeretetet és a kedvességet nekem is meg kellett tanulnom elfogadni.
Egy bizonyos kor után azért már vágjuk, hogy ki az, aki hátsó szándékkal közeledik és ki az, aki tényleg kedvességből, szeretetből. Nna ezt az utóbbit mindenképpen engedni kell közeledni🥰. Mert remek dolgok tudnak belőle kisülni❤️! Imádtam a zarándoktársaimat és örülök, hogy nem egyedül mufrunckodtam végig az utat☺️🥰. Csodálatosak voltak mindannyian🥰. (Mondjuk a kivétel a német kislány volt a Primitivo-n, aki VÉGIG MUFRUNCKODTA AZ UTAT….) Sokukról azt sem tudom, hogy mi a foglalkozása, de azt igen, hogy pl óriási szíve van❤️, vagy remek a humora☺️, vagy hogy jó a csoki ízlése🍫. És ennyi pont elég is volt nekem, hogy mély, vagy felületes beszélgetésbe feledkezzem velük🥰. Bármilyen témában⚽️⚔️📖🦄🥑🪕🧴🥰.
Mindegy, hogy milyen ár kategóriájú hátizsákkal ment valaki🎒👜👛🧳💼, hisz ugyanazt az utat jártuk, este ugyanolyan fáradtak, éhesek voltunk és ugyanolyan hálásak is.
És büszkék is igen, tusolás és egy kiadós vacsora után😇😇😇😇😇😇😇😇😇😇.
Miután kidobtam a kisebbrendűségi komplexusomat szuper élményekben volt részem🥰. Végig☝️❤️!
Nos, amire még fel kell készülni, az az, hogy baromi sokat leszünk önmagunkkal. (Emiatt is fontos az önelfogadás.)
Már itthon, séta közben volt időm önmagamra és bizony menet közben nem mindig csak a szép dolgokat dobta fel az elmém, hanem a problémákat is. Egyedül voltam a gondolataimmal és nem tudtam elmenekülni előlük.
Voltak dolgok, amiket évek óta folyamatosan elnyomtam magamban, vagy igyekeztem elmismásolni.
Ezek a dolgok mondjuk már kint, útközben lettek kezelve, de ehhez kellett a megfelelő tudatállapot, amit én ott értem el, de itthon indítottam be☝️.!
Nevezzük ezt most Camino-tudatfázisnak. Ez az a fázis, amikor nem aggódsz/stresszelsz minden hülyeség miatt, hanem ellenkezőleg, meglátod a lényeget: az az a körülötted lévő jó és szép dolgokat, embereket és nincsennek elvárásaid, csak elfogadsz mindent és mindenkit úgy, ahogy van és csak örülsz neki🤩😍🥰.
Nem akarod megváltozni, kijavítani, nem keresd a hibát, csak kinyílsz feléjük és elfogadsz❤️.
Őrülten hangzik mi.?
Ez az egyik legfantasztikusabb érzés, amit valaha átéltem🥰…
Most az utóbbi 2 év félelmei, bizonytalansága és a gyásza is bennem van és még messze nincs feldolgozva.
Édes Milánkám elvesztése nagyon megvisel még most is.
A sebek nagyon lassan enyhülnek, de a séta már most sokat segít.
Az ősdac, ami világ életemben tovább vitt, ezekben nem segít.
A gyaloglás viszont igen. Nem elfutni próbálok, csak jól esik, ahogy a szél időről időre kitisztít. Hétf… az az szerdán esőben mentem végig és teljesen eláztam mire beértem a céghez, de nagyon jól esett menni🥰.
Szóval fontos a mentális felkészülés is.
Mert hogy ha ott leszek nemsokára, jó legyen majd az óceán szelében🌊 állni és hagyni, hogy kifújjon belőlem minden rosszat🌬, hogy csak a “jó én🥰” maradjon meg a mostani katyvaszból.
Hogy útközben gyógyítsam a lelkem.
Hogy élvezni tudjam az önmagammal létet.
Hogy élvezzem az utam🥰.
De jó lesz
……!
Puszi,
Anett
